Barion Pixel

KoncertBooking: „Fontos, hogy szeressük a dalokat és hogy ne kössünk kompromisszumokat" - Interjú a NANANA zenekarral | Hangfoglalók #7

belföld - 2025.07.10

„Fontos, hogy szeressük a dalokat és hogy ne kössünk kompromisszumokat" - Interjú a NANANA zenekarral | Hangfoglalók #7

Folytatódik a KoncertBooking.com interjúsorozata, amiben a Hangfoglaló Program aktuális évadának induló előadóival beszélgetünk, hiszen a kezdő, fiatal produkciók támogatása, biztatása fontos törekvés számunkra is. A soron következő részben a NANANA zenekar tagjai, vagyis Demeter András - Bandi (basszus gitár), Cseh Dániel - Dani (dobok), Timári Lotti (ének, szinti), Hosszú Levente - Shorty (gitár) válaszoltak kérdéseinkre.

A NANANA egy viszonylag friss formáció, de régóta zenéltek együtt. Mi volt az a pont, amikor éreztétek, hogy itt az idő valami újat, valami közöset létrehozni?

Dani: 2022 tájékán először bennem merült fel az, hogy mennyire szeretem a posztpunkot, és hogy mennyire király lenne itthon csinálni egy újhullámos posztpunk zenekart női énekkel. Hát így történt, hogy létrejött a NANANA, a többiek is támogatták szerencsére ezt az irányt.

Ekkoriban mi volt a víziótok a hangzás kialakításával kapcsolatban? Hogyan alakult ki ez a mozgalmas, mégis melankolikus sound? Történt változás ebben a kezdetek óta?

Bandi: Úgy emlékszem, hogy nem volt eleinte egy erőteljes és tudatos vízió, hanem voltak dalötletek meg rengeteg jól sikerült próba, ahol csak úgy dőltek belőlünk a további ötletek, nem sokat agyaltunk ilyesmiken eleinte. Mozgalmas volt persze ez a három év, ezért nehéz mindent felidézni, de talán tavaly kezdtünk el mélyebben gondolkodni azon, hogy mégis hogyan írjunk és milyen dalokat. De ez persze lehet csak én megélésem volt.

Fotó: Barba Negra

A posztpunk és darkwave mellett pszichedelikus elemek is felbukkannak nálatok. Melyik stílus, irányvonal mentén építkeztek tudatosan, és mi az, ami ösztönösen jön?

Lotti: A hangulatokat, hangzásokat, a világzenei dallamokat ösztönösen választjuk, sok-sok közös improvizáció szüleménye, viszont a posztpunk sötétebb energiája és a pszichedelikus elszállás tudatosan is nagyon közel áll hozzánk, szóval igyekszünk egyensúlyban lebegni a tudatosság és intuíció között. 

Bandi: Szerintem pont abban a pillanatban vagyunk, hogy elkezdtünk gondolkodni is a dalainkon, és azon, hogy hogyan írjuk és hangszereljük meg őket. Eddig lényegében minden sejtszinten történt, és valahogy jól is sült el. Az biztos, hogy szeretjük ezt a két stílust, meg egyebeket is, de ha őszinte akarok lenni, ilyen zsáner-megfejtésekben nem voltunk eddig sosem, inkább abban, hogy amilyen dalt megírtunk, abban hogyan érezzük magunkat, meghallgatnánk-e, ha ezt valaki más csinálta volna. Esetünkben talán nincs most értelme ilyen zéró-összeg játszmaszerűen szétválasztani a dolgokat, benne vagyunk rengeteg folyamatban, a dalszerzés pont olyan, ami mindkettőt igényli: ott kell lenni fejben, de nem lehet csak erre hagyatkozni.

Dani: Szerencsére manapság a posztpunk alá nagyon sok minden befér és igen, egyébként sem túl fontos ügy a zsáner. Sokkal inkább fontos az, hogy szeressük a dalokat, amik megszületnek és hogy ne kössünk kompromisszumokat.

A Coming Home című dalotok a kedvencem. Mi inspirálta ezt a számot? Személyes tapasztalaton nyugszik, vagy inkább egy generációs állapot kivetítése?

Lotti: A Coming Home egy erős belső keresésből indult – valahol személyes is, de közben abszolút generációs lenyomat: egy útkeresés, ami sokunkban ott van.

Bandi: A magam részéről csak a zenei részbe kapcsolódtam be ebben a dalban, de én is eléggé szeretem. Szerintem Lotti itt a szöveggel és előadásmóddal olyan dolgokat ragadott meg, amiket nem tudtam volna megfogalmazni, és közel biztos vagyok benne, hogy sok-sok ember számára ugyanilyen élmény meghallgatni ezt a dalt.

Ha a NANANA egy érzés vagy hely lenne, mi lenne az és miért?

Dani: egy izlandi geotermikus fürdő vagy a nánási strand télen.

Lotti: egy sivatagi délibáb. Szomjazol egy csepp vízért, vágyakozol, hogy megérkezz hozzá, de nem lehetsz biztos benne, hogy végül tényleg a forráshoz érsz-e el, vagy csak a képzeleted játéka volt mindvégig.

Shorty: A NANANA olyan mint az Óbudai szigetcsúcs: egyszerre nyugodt és turbulens. Egyszerre festői és urbánus.

Bandi: Van az az érzés, amikor hatvanszor átrágod egy szar szituban, hogy most ez mégis miről szól, rájössz, hogy senkinek sincs igaza, csak el van baszva az egész helyzet, úgy, ahogy van, nehezen, de elfogadod a feldúltságod és irritációd, és szerencsére egy perccel később rájössz, hogy tulajdonképpen rendben vannak a dolgok, és van benned egy kimeríthetetlen mennyiségű szeretet és odaadás sok-sok ember irányába.

Fotó: Csüllög Eszter

Milyen szerepe van az észak-kelet-magyarországi gyökereiteknek a zenekar identitásában vagy a dalszövegek világát illetően?

Lotti: Azt hiszem, nagyon erősen meghatároz bennünket. A kontrasztok, a melankólia, a keserédesség, a vágyakozás, a természetközeliség, mind-mind visszaköszön a zenében. Van valami furcsa belső keleti ritmusa mindannyiunknak a zenekarban, amit hozunk magunkkal, és ami miatt nagyon könnyen kapcsolódunk zeneileg és emberileg is egymáshoz.

Dani: szerintem a nyersességhez és az energiáinkhoz lehet köze, de ez sem biztos.

Bandi: Jó pár esetben tapasztaltam azt még otthon, hogy tele voltunk a zenei világ és úgy általában a művészetek iránt érdeklődő és nagyon kreatív, a színpadon és zeneszerzésben igen lazán és az adott világgal kongruens módon megnyilvánuló arccal. Javarészt szerteszóródott ez a generáció legalábbis Budapestig, vagy még messzebb. Nehéz volt megtalálni a helyünket a 2010-es években arrafelé. Ha most ránk egy kis napfény jut, akkor az azt is jelenti, hogy érdemes lehet a zene iránt érdeklődőknek nyitni másik kelet-magyarországi bandák felé is, találni fognak csemegéket, nem szabad nem merni meghallgatni őket. 

A budapesti debütkoncertetek egyből teltházas volt, és azóta több ismert helyszínen is megfordultatok. Melyik volt a legemlékezetesebb koncert számotokra, és mit szerettek a leginkább az élőzenélésben?

Bandi: Nehéz egyet mondani, de ha mégis kell, akkor kiemelném azt, amikor Szegeden játszottunk a Grand Caféban az Artur előtt, még 2023 év végén. Egyfelől csodálatos volt látni, hogy egy vidéki nagyvárosban ilyen zseni klubélet van, ennyi érdeklődő, jófej és barátságos emberrel. Másrészt az Artur nagyon jó, mindenkinek ajánljuk! Ezen túl a Fekete Zajhoz köthető bulikon mozogtunk még otthonosan, meg persze idén játszottunk az egyik kedvenc zenekarunk előtt, amivel kapcsolatban az indulásunk környékén elhangzott közöttünk, hogy „na, ha előttük léphetnénk fel, akkor beszarnánk, ezt kéne majd elérni vagy 3 év múlva”. Megtörtént, végül nem szartunk be, ellenben kurva jó volt, és pont 3 év kellett hozzá.

Élőben fellépni egyébként azért is izgalmas, mert hihetetlen élmény minden alkalommal látni, hogy tetszik azoknak is, amit látnak meg hallanak, akik velünk vannak az adott környezetben. Pedig mi néha nem is látunk és nem is hallunk úgy igazán semmit, de megpróbálunk úgy tenni, hogy vágjuk, hogy mi is van.

Dani: Pár hete felléptünk a Fontaines D.C.-vel, ami mondanám, hogy álomszerű, de talán addig el sem jutottuk igazán gondolatban. Én 2019-ben egy dj-zés során a Gólyában beraktam az egyik dalukat, még nem voltak nagyon ismertek, sosem gondoltam volna, hogy 2025-re a világ egyik legjobb zenekara lesznek. Persze azt sem, hogy egy színpadon fogunk fellépni 5-6 ezer ember előtt.

Fotó: Barba Negra

Ha jól tudom, külföldi rádiókban is pörgött már a zenétek – mennyire gondolkodtok a nemzetközi színtéren?

Lotti: Nagyon is gondolkodunk rajta! Álmaink showcase-ei között ott van a MENT (Ljubljana), Tallinn Music Week, Eurosonic (NL), Waves Vienna, The Great Escape (UK), sőt, a Primavera Sound Barcelonában is. Klubfronton: Kino Šiška, Mocvara, Posthof, Café V lese, Palác Akropolis, Stodola, szóval a hazai fesztiválszezon után, és a hamarosan megjelenő albumunk után, ez lesz a következő célunk a közeljövőre nézve. 

Mit jelent számotokra az, hogy bekerültetek a Hangfoglaló Induló Előadói Programjába? Miben tud ez segíteni nektek a következő időszakban, illetve mi mindent láthatunk, hallhatunk tőletek legközelebb?

Lotti: Számunkra a Hangfoglaló olyan, mint egy kreatív keltető, ami rengeteg támogatást, figyelmet és irányt ad. Együtt dolgozhatunk Süli Andrással, a mentorunkkal, aki végigkíséri az utunkat, és közben épp formálódik az első albumunk is, amit ősszel veszünk majd fel Zwickl Ábel segítségével. Már most nagyon izgalmas dalok születnek, és úgy érezzük, egy új szintre lépünk zeneileg.

Közben persze tombol a nyár, így belevetettük magunkat a fesztiválszezonba is. Nemrég zenélhettünk az utolsó Kolorádón, a Vénégy fesztiválon, jön még szombaton a (szintén legutolsó) Bánkitó, jön még a Gombaszögi Nyári Tábor, a CAMPUS, a Művészetek Völgye és a Fekete Zaj július végéig. Augusztusban pedig egy nagyon izgi koncerttel készülünk a Magyar Zene Házában a szintén NKA támogatott Stone Sober barátainkkal. A koncert ráadásul ingyenes lesz, mindenképp nézzetek be! 

Szóval alkotunk, mozgásban vagyunk, és nagyon hálásak vagyunk azért a közegért, ami most körülvesz minket.

NANANA Facebook | Instagram | Spotify | YouTube 

Hasonló cikkek

Így lovagold meg az élőzenélés hullámait - Tabár Zoltán válaszol #NextInMusic belföld - 2025.07.07
Hogyan küzdj meg az imposztor-szindrómával? #MentálisEgészségPercek belföld - 2025.07.07
13 helyszínen zajlik az NKA Hangfoglaló Program Fesztivál Roadshow júliusban belföld - 2025.07.02
Minden városnak kell egy jó rock banda - megjelent a NotBad zenekar új EP-je, a Kistarcsa belföld - 2025.07.01
Póló, kulcstartó és niche cuccok - milyen merch termékeket készíts? belföld - 2025.06.28
Megvan a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évadának győztese belföld - 2025.06.26
Elindult az NKA Hangfoglaló Program Fesztivál Roadshow belföld - 2025.06.24
Playlist, pop punk, profit - tudjuk, mit olvasol idén nyáron belföld - 2025.06.15
Így aknázd ki a digitalizáció erejét karriered előre lendítéséért - Tabár Zoltán válaszol #NextInMusic belföld - 2025.06.12
Mire figyelj, ha most vágsz bele a zenélésbe? belföld - 2025.06.06
Új dalok és hírek a Hangfoglaló Program Induló előadói alprogram támogatott produkcióiról belföld - 2025.06.02
Ürességérzés a fellépés után - mit kezdhetsz vele? #MentálisEgészségPercek belföld - 2025.05.29
A leghasznosabb appok zenészeknek (7. rész): videószerkesztő alkalmazások belföld - 2025.05.22
Negatív kommentek miatti szorongás #MentálisEgészségPercek belföld - 2025.04.30
Elstartolt a dalszerzők tehetségkutatója - A Sávlekötő Camp by OTP Junior idén még inkább az új dalok alkotására fókuszál belföld - 2025.04.28
Így válassz előadót szabadtéri rendezvényre belföld - 2025.04.23
Külföldi karriert építesz? Tanulj és építs kapcsolatokat a HOTS áprilisi eseményein! belföld - 2025.03.28
Te is szorongsz a színpadra lépés előtt? Tabár-Halász Mariann segít, hogyan nézz szembe vele! belföld - 2025.03.28
A zenei műfajok kavalkádja a Szigeten: jön FKA Twigs, Little Simz, az Empire of the Sun és sokan mások belföld - 2025.03.26
Top 10 (stúdió)mikrofon énekfelvételhez 2025-ben belföld - 2025.03.22
Hogyan légy a saját hősöd zenészként? belföld - 2025.03.14
Mit tehetsz, ha úgy érzed, hogy nem sikerült jól egy koncerted? belföld - 2025.02.20
Itt a Fishing on Orfű teljes zenei programja belföld - 2025.02.14
Így AI-ozunk mi: a mesterséges intelligencia leggyakoribb alkalmazási területei 2025-ben belföld - 2025.02.14
A reflektorfény árnyoldala: hogyan taszít kiégésbe a zeneipar, és mit lehet kezdeni vele? Tabár-Halász Mariannal beszélgettünk belföld - 2025.02.10
A magyar élőzenei piac helyzete 2024-ben: kihívások és lehetőségek belföld - 2025.02.09
Országosan egyedülálló – zenei menedzser képzés a Debreceni Egyetemen belföld - 2025.02.06
Last-minute bulimentés: mit tehetsz, ha az utolsó pillanatban kell fellépőt találnod? belföld - 2025.01.24
Újra elindul a dalszerzők tehetségkutatója - a Sávlekötő Camp by OTP Juniorra február 7-ig lehet jelentkezni belföld - 2025.01.23
Indulj el az önismeret felé vezető úton! Oké, de hogyan? belföld - 2025.01.19
Regisztrálnék a KoncertBooking.com-ra - hogy csináljam? belföld - 2025.01.15
Építsd az énmárkád és a közösséged kreatívan - merchandise tippek zenészeknek belföld - 2025.01.12
Zenei hírek egy helyen: bemutatkozik az MZTI, amit zenészként neked is ki kell próbálnod! belföld - 2025.01.10
Miért fontos, hogy aktív légy a KoncertBooking.com-on, ha előadó/zenész vagy? belföld - 2025.01.02
Kint a 30Y_X záróakkordja, a zúgj szél belföld - 2024.12.23
Rendezett és hatékony koncertmenedzsment: bemutatjuk a Google Naptár szinkronizációt & a beépített naptárkezelőt! belföld - 2024.12.18
Megszületett a döntés: a Hangfoglaló Program bemutatta a 2024/25-ös évad induló előadóit belföld - 2024.12.17
Fellendülőben a koncertipar és a hazai fellépésszervező startup, a KoncertBooking.com belföld - 2024.12.16
Építs bizalmat és növeld fellépéseid számát a KoncertBooking.com badge rendszerével! belföld - 2024.12.07
Lépj szintet az új évben - így lehetsz jobb dalszerző 2025-ben! belföld - 2024.11.27
#BackstageSztorik, 7. rész: Fernbach Erika (Majdnem Híres Rocksuli) belföld - 2024.11.22
Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben - tizenkettedszer zajlott le a Music Hungary Konferencia & Showcase belföld - 2024.11.21
HANGFOGLALÓ - Pályázat induló és kezdő előadók és zenekarok részére belföld - 2024.11.12
Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo belföld - 2024.11.02
Élőzene születésnapra? Hát persze! Maradandó élmény magadnak, szeretteidnek, ügyfelednek belföld - 2024.10.27
10 motivációs tipp zenészeknek #2 - barátkozz meg a legújabb technológiával és légy rugalmas! belföld - 2024.10.23
Mikor nem érdemes zenészként mesterséges intelligenciát használni? belföld - 2024.10.18
A jövő zenéje - A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar jótékonysági koncertje a Gyermekétkeztetési Alapítvány számára belföld - 2024.10.16
Mentálhigiéné a zeneiparban, 6. rész: könyvek a lelki egészség megőrzéséhez belföld - 2024.10.16
Zene és fenntarthatóság - KoncertBooking Podcast #S1E5 belföld - 2024.10.11
„Te gondoltad volna?” - Kontraszt dal- és klippremier belföld - 2024.10.10
Jövőre sem lesz hiány világsztárokban – íme a Müpa 2025-ös programja belföld - 2024.09.27
Hogyan készíts tartalomnaptárat social média fiókjaidhoz zenészként? belföld - 2024.09.25
A dögös stoner, a forró blues és a pszichedelikus soul találkozása - interjú a Woodstock Barbie-val belföld - 2024.09.17
„Olyan eszközt akartunk létrehozni, ami inspirál és segít több zene létrehozásában" - Davoti Andorral, a Fast Rhymes létrehozójával beszélgettünk belföld - 2024.09.10
„A diverzitás maga a fejlődés lehetősége" - iamyankkal beszélgettünk belföld - 2024.09.02
„Legyünk önazonosak, azt a témát és formátumot keressük meg, amiben jól érezzük magunkat" - Lévai Richárd online marketing szakértővel beszélgettünk belföld - 2024.08.27
Így készülj az őszi időszakra zenészként belföld - 2024.08.20
„Szerintem a blues soha nem fog eltűnni” – Szabó Tamással, a Mojo zenekar egyik alapítójával beszélgettünk belföld - 2024.08.13
Tényleg nem kell félni az AI-tól zenészként? - KoncertBooking Podcast #S1E4 belföld - 2024.08.02
Mit tehetsz zenészként a környezeti fenntarthatóságért? belföld - 2024.07.15
Social media tippek - KoncertBooking Podcast #S1E3 belföld - 2024.07.15
A koncertszervezés új generációja - KoncertBooking Podcast #S1E2 belföld - 2024.07.03
Miért érdemes zenekarként regisztrálni a KoncertBooking.com-ra? belföld - 2024.06.17
#RandomTippek: hogyan kerülhet fel a zenéd a Spotify népszerű playlistjeire? belföld - 2024.06.01
Miből lett a cserebogár, avagy a 21. század legnagyobb digitális zenei innovációi belföld - 2024.05.09
Átadták az Artisjus-díjakat belföld - 2024.05.06
Fonogram-díjátadó: a 4S Street, a Zaporozsec, a Carson Coma, Rúzsa Magdi, Pogány Induló és a Góbé is nyert belföld - 2024.04.28
Érdekességek a zene világából #3 - A zene hatása az anyaméhben lévő magzatra belföld - 2024.04.20
„Amit birtokolsz, az birtokol” – megjelent Korinna és UTAZØ legújabb dala, a Zavar belföld - 2024.04.18
Így készíts ütős reels videókat! belföld - 2024.04.17
Útravaló zenészeknek: táplálkozási tippek a tavaszi, nyári szezonra belföld - 2024.04.14
Semmi se ment meg minket egymástól – új dallal és klippel jelentkezik az Esti Kornél belföld - 2024.04.12
Mentálhigiéné a zeneiparban #5: a közösségi média szerepe belföld - 2024.03.24
Az Artisjus 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki tavaly belföld - 2024.03.21
Így készülj a szabadtéri koncertszezonra zenészként belföld - 2024.03.05
Tavaszi megújulás - oké, hogy munkával telik a szezon, de gondolj a well-beingre is! belföld - 2024.02.23
„Az új albumunkon a tudatosság nagyobb szerepet kapott" - Hangfoglalók #7: Heavy Brains zenekar belföld - 2024.02.19
Hogyan fejleszd a dalszövegírói készségeid? belföld - 2024.02.17
A jövő tehetségei 17. alkalommal mutatkoznak be a Jazz Showcase-en belföld - 2024.02.14
„Fontos, hogy a pár olyan zenéket válasszon, amelyek tükrözik az ízlésüket" - Hanzély Kitti esküvőszervezővel beszélgettünk belföld - 2024.02.12
Így készíts ütős zenei portfóliót! belföld - 2024.02.08
A Dal 2024 - Szombaton kezdődik a dalverseny belföld - 2024.02.08
#BackstageSztorik 6. rész: Felszegi Dalma zongoraművész belföld - 2024.02.05
#BackstageSztorik 5. rész: Gallasz Enikő, a WMMD ügyvezetője belföld - 2024.01.31
Hogyan adj nevet zenekarodnak? belföld - 2024.01.26
Érdekességek a zene világából #2 – Zene és szex belföld - 2024.01.16
„Mindegyik oktatónk aktív zenész, és ez tudatos koncepció" - Vincze Juditot, az imPro School vezetőjét kérdeztük belföld - 2024.01.14
Hosszú dal, rövid dal - melyik lesz sikeresebb? belföld - 2024.01.03
Növeld a produktivitásod – így lehetsz még hatékonyabb zenészként! belföld - 2023.12.28
Zenei marketing trendek - ezekre figyelj oda, amikor stratégiát tervezel! belföld - 2023.12.14
Ilyen volt a 2023-as évünk belföld - 2023.12.13
Ők kapták 2023-ban az Artisjus Előadói és Pedagógusi Díjakat belföld - 2023.12.12
„Nincs, aki fájna” - Korinna: Szalmaszív (dal- és klippremier) belföld - 2023.11.23
A zenész reputációja a social média korában belföld - 2023.11.22
#BackstageSztorik, 4. rész: „A handpan már-már egy jó szándékú drog" - a MAG Instruments tagjaival beszélgettünk belföld - 2023.11.14
„A gyerekek, fiatalok figyelmét őszinteséggel és közvetlenséggel lehet elnyerni" - Interjú Várnagy Andrea zongoraművésszel belföld - 2023.11.13
Hobo lemezbemutató koncert lesz a Nemzeti Színházban belföld - 2023.11.12
„Nem gyermekideálokat vagy ideálgyermekeket szeretnénk tanítani" - Interjú a Musicators alapítóival belföld - 2023.10.31
Mesterséges intelligencia, élőzene, hibrid hangzások - mi minden várható 2024-ben a zeneiparban? belföld - 2023.10.26
Így készülj fel a következő videóinterjúra vagy podcast beszélgetésre zenészként! belföld - 2023.10.25
Rangos díjjal ismerték el Rúzsa Magdi menedzserének munkáját belföld - 2023.10.12
5 tipp, hogy még megnyerőbben adj elő feldolgozás dalokat belföld - 2023.10.12
A művészetek, a tudomány és a mesterséges intelligencia köré épülő programsorozatot tartanak Pécsen belföld - 2023.10.09
„A rockabilly számomra egy örök szerelem" - Egri Péterrel, a Mystery Gang alapító-énekesével beszélgettünk belföld - 2023.10.04
„Mindenkit megérintett valahogyan a dal" - Pongó Ottóval, a tyukodi Rocksuli alapítójával beszélgettünk belföld - 2023.09.19
Női punkzenekaroktól jelent meg válogatáslemez belföld - 2023.09.13
Pénzügyi kiskokos zenészeknek: minden, amit az EKHO-ról érdemes tudnod belföld - 2023.09.03
„Elképesztő az az impulzus, amit kapunk a koncerteken" - Interjú a Nagy Bogi Live zenekarral belföld - 2023.08.29
Indul a klubszezon! - Marketing tippek őszre zenészeknek belföld - 2023.08.27
Feledékeny vagy? - Tippek a zene memorizálásához belföld - 2023.08.20
Visszatérnél a zenéléshez? Akkor tippjeink segítségedre lesznek! belföld - 2023.08.06
A jövő zenéje #2: a mesterséges intelligencia előnyei belföld - 2023.07.28
Sikert sikerre halmozol? Ne tartsd magadban! belföld - 2023.07.23
Vedd fel a harcot a szorongással! belföld - 2023.07.21
Megérkezett Solére új EP-je, a KIKI! belföld - 2023.07.07
Jazz Showcase-pályázat a Müpában – szeptember 24-éig jelentkezhetnek a jövő tehetségei belföld - 2023.07.04
Hogyan találj rá a réspiacodra zenészként? belföld - 2023.07.03
Networking a zene világában - Tippek #2 belföld - 2023.06.28
Fókuszban a helyi önkormányzatok támogatása: új szponzorációs funkció a KoncertBooking.com-on belföld - 2023.06.24
Ülj fel az érzelmi hullámvasútra! - Hogyan fejezd ki érzéseidet a koncerteken zenészként? belföld - 2023.06.22
Hogyan kezeld a negatív szakmai kritikát? belföld - 2023.06.13
Már a koncertszervezés sem a régi! – Digitális koncertfoglaló platformunk legújabb sikere és az új funkciók belföld - 2023.06.08
Ébredjünk fel, vegyük kezünkbe az életünk irányítását! Fatal Error dal- és klippremier belföld - 2023.06.08
Átadták az Artisjus-díjakat belföld - 2023.06.06
5 dolog, amire mondj nemet zenészként! belföld - 2023.06.01
„A kezdeti lelkesedést és türelmet fenntartani tényleg embert próbáló feladat" - Hangfoglalók #6: Cataflamingo zenekar belföld - 2023.05.30
Tudjuk, mit olvasol idén #3: memoárok női zenészekről belföld - 2023.05.29
KIM: 830 millió forint előadó-művészeti szervezetek támogatására belföld - 2023.05.27
Robbantsd be a social médiát! - Tartalmak, amiket imád a közönség belföld - 2023.05.26
A zenekritika kihívásai a 21. században belföld - 2023.05.19
Lassulj le! - Slow life életmód zenészként belföld - 2023.05.16
Találj rá a belső békédre! - Zene és spiritualitás belföld - 2023.05.14
Hírlevél marketing zenészeknek - így maxold ki az email kampányaidat! belföld - 2023.05.12
Mi leszel, ha nagy leszel? - Nem csak zenészként helyezkedhetsz el a zeneiparban! (1. rész) belföld - 2023.05.09
„Mindegy, hogy hol, csak zenélhessünk" - Hangfoglalók #5: KACAJ zenekar belföld - 2023.05.08
„Ingyenmunka" - mikor éri meg és mikor nem? belföld - 2023.05.07
Szeptemberben ismét BALKAN:MOST Fesztivál! belföld - 2023.05.05
Fonogram-díjátadó: a 4S Street és Peter Srámek is a díjazottak között belföld - 2023.04.29
Paloznaki Jazzpiknik - Rick Astley és a Level 42 lesz az idei sztárfellépő belföld - 2023.04.14
Metallica-albumpremier a magyar mozikban is belföld - 2023.04.11
Műfaji és földrajzi sokszínűség a Budapest Ritmo kínálatában belföld - 2023.04.11
„Azt látjuk, hogy a koncertezéssel nagyon sok emberhez tudunk eljutni" | Hangfoglalók #4: A Király Halott belföld - 2023.04.09
Megvannak a Fonogram-jelöltek - április 29-én jön a Fonogram-nap! belföld - 2023.04.06
A hangkazetta reneszánsza, avagy nosztalgiára fel! belföld - 2023.03.26
Mentálhigiéné a zeneiparban, 2. rész: segítő applikációk belföld - 2023.03.25
WMMusicAcademy: Music Mentál - ismerd fel és előzd meg! belföld - 2023.03.24
Digitális menedzserasszisztenst kapnak a WMMusicDistribution ügyfelei a KoncertBooking.com-tól belföld - 2023.03.20
10 motivációs tipp zenészeknek: légy kitartó és maradj az utadon! belföld - 2023.03.18
Itt a Slapstick? harmadik single-je az új koncepcióalbumról - megjelent a Midlife Disco! belföld - 2023.03.18
Fájdalmas, őszinte, gyönyörű - megérkezett boebeck első lemeze! belföld - 2023.03.09
Mi az a YouTube for Artists, és hogyan növelheted a láthatóságodat a használatával? belföld - 2023.02.27
„A zenénk leglényegesebb eleme a hangszeres improvizáció" | Hangfoglalók #3: Slapstick? belföld - 2023.02.24
Fény- és hangtechnikai ismeretek #4: a projection mapping belföld - 2023.02.22
A Guns n' Roses 17 év után visszatér Budapestre belföld - 2023.02.21
Tudjuk, mit olvasol idén #1 – A legjobb dalírással kapcsolatos könyvek belföld - 2023.02.20
#BackstageSztorik 3. rész - Major Eszter dalszövegíró, költő belföld - 2023.02.15
Cél: a magyar könnyűzene támogatása - így épül fel Hangfoglaló Program (interjú) belföld - 2023.02.11
„A dalaimmal igyekszem elgondolkodtatni, mégis szórakoztatni a közönséget" | Hangfoglalók #2: aZorka belföld - 2023.02.09
A Level 42 idén eljön a Paloznaki Jazzpiknikre belföld - 2023.02.07
Engedd szabadjára kreativitásodat: 4 dolog, amin változtass, hogy újra szárnyalhasson az elméd! belföld - 2023.02.06
Hogyan segíthet a manifesztáció abban, hogy rátalálj a legjobb önmagadra? belföld - 2023.02.02
Koncertet szervezel, rendezvényed lesz? Ne vedd félvállról a promóciót! belföld - 2023.01.26
Megnyílt a Magyar Zene Háza poptörténeti kiállítása belföld - 2023.01.19
Viszkeleti Júlia: „Szeretném hinni, hogy az autentikus, őszinte hangzás utat tud törni magának" | Hangfoglalók #1: Maluridé belföld - 2023.01.19
Mutasd a posztod, megmondom, ki vagy! - Énmárkaépítés zenészként a social mediában belföld - 2023.01.18
Fény- és hangtechnikai ismeretek #3 – A backline belföld - 2023.01.16
Közösségi örömzenélés Veszprémben - a Hangjáték projektmenedzserével, Nádasdy Fannival beszélgettünk belföld - 2023.01.11
Digitális fejlesztések kezdődnek a Zeneakadémián belföld - 2022.12.30
Így készülj fel a kihívásokra - zenei marketing terv alapok belföld - 2022.12.27
Rockéletrajzok magyarul: Bono, Dave Grohl, Chris Cornell belföld - 2022.12.20
Hangfoglaló Program: döntés kezdő előadók támogatásáról belföld - 2022.12.17
Fény- és hangtechnikai alapismeretek #2 – A PA rendszer belföld - 2022.12.16
Artisjus előadói és pedagógusi díjakat adtak át belföld - 2022.12.15
Balaton Sound - Armin van Buuren és Hardwell is fellép belföld - 2022.12.10
Idén is rockoltunk: hasznos funkciók, innovációk, szakmai előrelépés, avagy ez volt 2022 (1. rész) belföld - 2022.12.09
A Dal 2023 - Január 13-ig lehet jelentkezni a dalválasztóba belföld - 2022.12.04
Fény- és hangtechnikai alapismeretek #1 – a hangmérnökök szerepe a koncerteken belföld - 2022.11.28
Segítség, anya vagyok - és zenész! belföld - 2022.11.22
Upbeat: magyar vezetésű európai zenei platform alakult belföld - 2022.11.22
Új funkció a KoncertBooking.com-on - PR asszisztens előadóknak, menedzsereknek belföld - 2022.11.16
Az NMHH összeállította a 2021-es zenei toplistákat belföld - 2022.11.15
A dalírás 10 pontja, avagy mitől lesz emlékezetes egy zeneszám? belföld - 2022.11.10
Új rajongók szerzése rövidfilmekkel: YouTube Shorts belföld - 2022.11.09
Idén is lesz Budapest Essentials fesztivál belföld - 2022.11.07
#BackstageSztorik 2. rész – Interjú Bagoly Sándor Endre dob roaddal belföld - 2022.11.03
Showcase fesztivál kíséri a 10. Music Hungary Konferenciát belföld - 2022.10.29
5 tipp, hogy felejthetetlen legyen a következő koncerted! belföld - 2022.10.24
Tizenhárom ország előadója lép fel a szerdán kezdődő Budapest Showcase Hub zenei fesztiválon belföld - 2022.10.18
Tévé nélkül mit érek én? – A tehetségkutatók előnyei és hátrányai belföld - 2022.10.18
Fórumot rendeznek a könnyűzenei oktatásról belföld - 2022.10.17
Esküvő, céges buli, szilveszter vagy szülinap – miért jó neked, ha kisebb rendezvényeken is fellépsz? belföld - 2022.10.11
#BackstageSztorik 1. rész – Interjú Balog László session zenésszel belföld - 2022.10.10
A streaming a zenerajongóknak jó, a szerzőknek kevésbé - állítja egy friss tanulmány belföld - 2022.10.01
Rekordkísérlet a dalszerzők napján belföld - 2022.09.25
Novemberben jön a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál! belföld - 2022.09.25
Vigyázz, kész, TikTok – Tippek a kezdetekhez belföld - 2022.09.23
Munka és magánélet egyensúlya zenészként – igen, lehetséges! belföld - 2022.09.21
Fókuszban a kelet-európai zenei színtér: hamarosan jön a BUSH! belföld - 2022.09.19
Tehetség a színfalak mögött – így válhatsz te is session zenésszé belföld - 2022.09.15
„Nem kell mindig az egész világhoz szólni" - Nagy Kátyával beszélgettünk belföld - 2022.09.13
Építs közösséget INGYEN! – A Facebook-csoportok és ami mögöttük van belföld - 2022.09.08
Elindult a jelentkezés a Hangfoglaló Program idei Induló Előadói Alprogramjára! belföld - 2022.08.30
A leghasznosabb appok zenészeknek (3. rész) belföld - 2022.08.29
A koncertszervezés új generációja – innovatív funkciók bevezetése az NKA támogatásával belföld - 2022.07.06
Így találd meg a saját zenei stílusod belföld - 2022.07.05
Rádiókat vizsgált az NMHH kutatása - ezek a legnépszerűbb előadók és dalok belföld - 2022.07.03
Networking a zene világában - Tippek #1 belföld - 2022.06.30
A majmok a zenét preferálják a videókkal szemben egy állatkerti kísérlet szerint belföld - 2022.06.16
Átadták a zenei Artisjus-díjakat belföld - 2022.06.15
Vidd be a rajongókat a színfalak mögé, avagy videóötletek zenészeknek belföld - 2022.05.31
Így maxold ki a YouTube-csatornád! belföld - 2022.05.30
Könnyítsd meg az életed a KoncertBooking.com belső könyvelés funkciójával! belföld - 2022.05.25
Siker helyett pofára esés, avagy miért buknak el a zenészek? belföld - 2022.05.19
Így készülj a koncertjeidre testben és lélekben belföld - 2022.05.17
Ez most a sláger: már a 600. megrendelést is elérte a KoncertBooking.com belföld - 2022.05.05
Negatív kommenteket kapsz? Ne ess pánikba! belföld - 2022.05.03
Ezekre figyelj, ha Wikipédia-oldalt szeretnél készíteni! belföld - 2022.04.28
Hogyan adjak címet a dalaimnak? belföld - 2022.04.11
Artisjus: rekordszámú szerző részesült jogdíjban belföld - 2022.03.31
10 tipp kezdő zenei producereknek belföld - 2022.03.18
60 hazai fellépőt jelentett be a VOLT Fesztivál belföld - 2022.03.10
Készül az új albumod? Kezdd el már most a promót! belföld - 2022.03.03
Elindult A Dal 2022, szombaton már a második elődöntő jön belföld - 2022.02.28
Itt az ideje, hogy kihasználd a LinkedInben rejlő lehetőségeket! belföld - 2022.02.28
Hogyan segíthetnek a mikrocélok a zenei karrier építésében? belföld - 2022.02.24
Introvertáltnak lenni a zene világában - áldás vagy átok? belföld - 2022.02.18
Számodra mit jelent a siker? Soft skillek, amelyek segítenek fejlődni emberileg és szakmailag belföld - 2022.02.10
Vigyázz, kész, TikTok! Mondjuk, miért érdemes használni! belföld - 2022.02.08
Zenei PR alapok, avagy ezekre figyelj, mielőtt szakember segítségét kéred! belföld - 2022.01.31
A Kaukázus zenekar is sikert aratott az Petőfi Zenei Díj 2022-n! belföld - 2022.01.26
Köteles Leander (Leander Kills) hozta el Az év férfi előadójának járó díjat a 6. Petőfi Zenei Díjátadó gálán! belföld - 2022.01.26
Az Ivan & The Parazol is fellépett a Petőfi Zenei Díj díjátadó gálán belföld - 2022.01.26
Hogyan válaszd ki a tökéletes dalt következő kislemezedhez? belföld - 2022.01.25
Jótékonysági koncertet adnál? Mondjuk, mikre figyelj! belföld - 2022.01.14
Szabályok, amiket zenészként érdemes megszegni! belföld - 2022.01.11
Így keress pénzt 2022-ben zenészként belföld - 2021.12.27
Elakadtál? Így növeld a zenei kreativitásod! belföld - 2021.12.22
Témák, amikről zenészként érdemes blogolnod belföld - 2021.12.21
Ha ezek igazak rád, menedzserre van szükséged! belföld - 2021.12.15
5 rossz szokás, amit dalszerzőként érdemes elkerülnöd belföld - 2021.12.06
Hogyan válassz zenei PR céget? belföld - 2021.11.22
Sikeres promóter szeretnél lenni? Akkor ezeket jó, ha tudod! belföld - 2021.11.03
5 szempont, amit érdemes figyelembe venni koncertfoglalás előtt belföld - 2021.10.13
Maszler László: Ez az időszak most a túlélésről szól! belföld - 2021.04.21
Újdonság a koncertszervező programban belföld - 2021.03.27
Muraközy Péter: A fesztiválok jelentős része egy üzleti vállalkozás belföld - 2021.03.22
Eseményoldal automatikusan elsőkézből? belföld - 2021.02.26
Számlázz automatikusan, hagyd rá az alkalmazásra! belföld - 2021.02.25
Új korszak kezdődik a koncertszervezés adminisztrációjában belföld - 2021.02.23
Elindult a Koncertbooking.com blog – hírek a szakma minden szegletéből belföld - 2021.02.23

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere