Barion Pixel

Összes Retro stílusú előadó | KoncertBooking Direct din productie!

Ügyfélszolgálat +36 30 157 9812

Összes Retro stílusú előadó

Ottawan élő szuperkoncert starring Esther
A koncert, amiről mindenki beszélni fog! Esther, az Ottawan egykori tagja élőzenekarával kelti életre a D.I.S.C.O. korszakot! Hands Up és mehet a buli!
Republic
A 1990-es megalakulást követő év végére meg is született a Republic Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás, és Tóth Zoltán alkotta klasszikus felállása, amely több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában. A tehetség korán bizonyságot nyert hiszen a zenekar szinte rögtön sikerrel robbant a köztudatba, lendületes dallamaival, tele torokból énekelhető, őszinte szövegeivel. A legtöbb zenekar kezdeti problémáival ellentétben a Republic több mint két évtized után, 2013 március 11-én érkezett karrierje legnehezebb időszakához. A zenész-dalszerző-énekes Bódi László Cipő hosszú betegségét követő halála egyszerre volt a Republic és egyben a hazai zenei élet tragédiája. Hihetetlen akaraterőt és szakmai alázatot tanúsítva az együttes átvészelte a legrosszabbat, frontemberük elvesztését és a hagyományok megtartása mellett máig aktívan folytatta a munkát. Az akkor már régóta a zenekarral dolgozó Halász Gábor lett a Republic gitárosa, Boros Csaba basszusgitáros pedig előre lépett a mikrofonhoz. Az új management minőségi szemléletváltása egy mai, professzionális produkciót állított színpadra. Friss albumaik továbbra is stabilan platina státuszt érnek el és az olyan új slágerek mint a Kimondom a neved, a Valódi, vagy a Ha igaz lenne tökéletesen harmonizálnak az örökzöldekkel, néha az új generáció képviselőivel is sikeres közös projekteket szülve, mint a New Level Empire, vagy a Bagossy Brothers Company. A Republic mára a magyar könnyűzene igazi veteránja. Nagy sikerű koncertjeik, dalaik üzenete a lehető legegyszerűbb úton igyekeznek eljutni a szívekhez. Amit csinálnak se nem pop, se nem rock, se nem népzene, de a lényeg, hogy Mindenkié – vagy ahogy Ők mondják, lakossági beat!
Delhusa Gjon
Delhusa rövid ideig Markó Andrással, a Gemini együttes egykori tagjával játszott együtt, majd az NDK-ba került, ahol több évig dolgozott. Ugyanebben az évben megkapta a Magyar Rádió EMeRTon-díját, valamint Fortuna című dalával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyét. Dalszöveg és zeneíró,tönn külföldi és magyar énekes dalszerzője.
Soltész Rezső
SOLTÉSZ REZSŐ az egyik legnépszerűbb hazai előadó, aki a Szóljon hangosan az ének című ikonikus slágerével az 1981-es Táncdalfesztiválon lopta be magát a közönség szívébe. A több mint 50 éve sikeres előadóművészi pályát több mint kétmillió eladott lemez és több ezer fellépés fémjelzi. A fellépéseken elhangzó örökérvényű slágereket minden egyes alkalommal együtt énekli vele a közönség. Soltész Rezső ma is rendkívül aktív, eleganciájával, hiteles előadásmódjával, kedvességével, közvetlen stílusával minden alkalommal elvarázsolja a közönséget.
Egri Péter és a Mystery Gang
Az örök értéket őrzi az idő...” Így van ezzel a rockabilly nevű zenei műfaj, ami az 1950-es években alakult ki s mai napig világszerte zenekarok játsszák, és népszerűsítik. Egri Péter gyerekkori álmot valósítva meg hozta létre a Mystery Gang együttesét, hogy ezt a világot játssza, megidézze, először a nagy elődök majd pedig a saját dalain keresztül. Zenekarával nemzetközi népszerűségre tett szert, itthon s külföldön egyaránt sok követője és utánzója akadt. Előadói stílusát, és autentikus szerzői, alkotói munkáját egyaránt díjazták, ezzel felírta Budapestet és Magyarországot a nemzetközi rockabilly térképre. Közben itthon hatalmas közönséget épített, kisgyerektől egészen az idősekig..--
Hevesi Tamás
Hevesi Tamás gyémánt-, platina- és aranylemezes előadó, akinek dalait minden generáció előszeretettel dúdol, s melyekkel beutazta az egész világot Ausztrálián át egészen az Egyesült Államokig . Kiemelkedő tehetségéért Arany Lyra díjjal, Roland Barátság-díjjal, Pro Urbe díjjal és Prima-díjjal jutalmazták. Szóló, fél playback műsor kb. 50 perc Ez az műsor rendkívül közkedvelt és keresett. Tamás egyéni stílusa, humora és szenvedélyes előadásmódja mindenkit lenyűgöz. Amolyan “ One man show” amit csak ő képvisel a magyar könnyűzenei piacon.Sokak szerint az ország legjobb előadóművésze, s nem lehet véletlen hogy mindenhová visszahívják... Akusztikus koncert – kb. 70 perc Tamás legismertebb dalai különleges hangszereléssel szólalnak meg. A zenészek minden egyes számnál tanúbizonyságot tesznek virtuozitásukról. Javallott: ültetett rendezvényekre, művelődési házakba, színháztermekbe
Csonka András
Csonka András színész, műsorvezető, énekes. Már 7 éve dolgozott színészként, amikor 1997-ben valóra vált régi gyerekkori álma és saját lemeze jelent meg. Ráadásul egy vérbeli poplemez, a 60-as, 70-es, 80-as évek legnagyobb slágereinek feldolgozása. A lemez 6 hét alatt platinalemez lett, 40 000 db kelt el belőle. 2003-ig további 3 lemeze és egy best of válogatásalbuma látott napvilágot. Köztük a 2001-ben megjelent, az azóta ikonikus sláger címét viselő Ding-Dong, ami szintén aranylemez lett. Tudják milyen egy igazán fergeteges házibuli? Csonka András majd megmutatja! Ő már igazi retro professzornak számit, fellépésein nem marad láb mozdulatlanul, és a legnagyobb slágerek feldolgozásaival jó ideje a közönség szívébe lopta magát. Jókedv, lendület, nosztalgia, kis dingdonggal fűszerezve, és indulhat is a party!
_Classics Duó - Bella Levente és Juhász Róbert - akusztikus slágerek
Két gitár, egy ének. A Beatles-től Bruno Marsig, Stingtől a U2-ig, Demjéntől az R-Go-n át a Hungáriáig... Emblematikus magyar és külföldi slágerek egy szép nagy csokorban. Kávéház vagy főtér, fesztivál, vagy céges buli. Bárhol megállja a helyét ez az akusztikus produkció! Mindenki által ismert remek slágerek és egy csipetnyi humor. Ének, gitár: Bella Levente (ex-Megasztár) Gitár: Juhász Róbert (Kowalsky Meg a Vega alapító, Belga)
Legendás dalok, legendás hangok
A műsorban a 20. század meghatározó Magyar könnyűzenei szerzeményei hangzanak el, legendás előadóinkat megidézve, úgy mint az LGT, Horváth Charlie, Demjén Ferenc, Cserháti Zsuzsa, Balázs Fecó, Katona Klári, Kovács Kati. Az Abrakazabra zenekar a felsorolt legendás előadók mindegyikével dolgozott, kivéve Katona Klárit. Feladatunknak érezzük, hogy ezeket a dalokat igényes zenei előadásban megismertessük a fiatal generációval, illetve, hogy az idősebb generációban jóleső, nosztalgikus érzelmeket keltsünk. A műsorban szakmai körökben elismert és a közönség által is nagyon szeretett előadók vesznek részt. Szirota JenniferGudics MátéSubecz Tamás (Demjén Ferenc vokalistája).Abrakazabra zenekar ( Idén 25 éves, ezidő alatt több, mint 100 magyar előadót kísért (Koós Jánostól-Curtis-ig), ez Magyarországon egyedülálló zenekarok tekintetében).
Krisz Rudolf
Hétéves kora óta tanult zongorázni, gitározni és dobolni. 1989-ben édesapja kezdeményezésére, aki dobos, megalakította bátyjával és két unokatestvérével a Rockonok formációt, majd 1993-ban nevet változtattak és Dominó néven zenéltek. Szikora Róbert segítségével készült el első albumuk. Az együttes 1994 végén abbahagyták a közös zenélést, majd két évvel később ismét összeálltak. Bátyja a basszusgitáros, két unokatestvére - Norbi és Peti - a gitáros és a dobos. Rudi gitárjával egyszer a Lánchíd tetején adott koncertet, a városiak legnagyobb megdöbbenésére. Eleinte művelődési házakban koncertezett, Szikora Róbert írt dalokat neki, de 1994-ben ez a kapcsolat megszakadt. Rudit 1998 végén kereste meg Hamza Zoltán egy szólólemez ötletével. Ugyanebben az évben a Bravo Girl! Girl & Boy Tiniválasztáson közönségdíjas lett. A felkészítő táborban ismerkedett meg menedzserével, akivel 2000 áprilisában megjelentették első albumát Tűz címmel a BMG kiadó gondozásában. A lemez zenei producerének Berkes Gábort kérték fel, aki ezt örömmel vállalta. 2000 júniusában megjelent az album második maxija Egy pillanat itt maradt címmel. 2000 őszén jelent meg a lemez harmadik maxija Keresem a szót címmel, amely egy Glenn Madeiros-dal feldolgozása. A dalhoz Cipruson forgattak a videóklipet. 2001 novemberében került piacra új albuma, a Törd át a csendet, melynek dalait és hangszerelését saját maga szerezte. A szövegeket Hamza Zoltán írta. 2002-ben jelent meg a harmadik albuma az Álmatlan éjszakák, majd 2004-ben a Nem leszek a játékod című album is napvilágot látott. 2005-ben több világcég is felfigyelt rá, melyek közül a Papajoe Records-cal kötött szerződést. 2008-ban megjelent Őrizd a lángot című albuma, melynek egyik kislemeze az Ólomszárny, amelyet Dancs Annamarival énekelt. A dalt 2008 tavaszán beneveztek, az Aranyszarvas Fesztiválra is. 2009-ben több megasztáros előadónak írt dalokat, egyik szerzeménye Bencsik Tamara Vándorszél című albumán hallható! Szerepelt a Hal a tortán és a Dalnokok ligája című tv műsorban is.
Keresés szűrése
Szűrés

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere