Barion Pixel

Összes élő fellépést vállaló előadó | KoncertBooking Direct din productie!

Ügyfélszolgálat +36 30 157 9812

Összes élő fellépést vállaló előadó

Ottawan élő szuperkoncert starring Esther
A koncert, amiről mindenki beszélni fog! Esther, az Ottawan egykori tagja élőzenekarával kelti életre a D.I.S.C.O. korszakot! Hands Up és mehet a buli!
Republic
A 1990-es megalakulást követő év végére meg is született a Republic Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás, és Tóth Zoltán alkotta klasszikus felállása, amely több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában. A tehetség korán bizonyságot nyert hiszen a zenekar szinte rögtön sikerrel robbant a köztudatba, lendületes dallamaival, tele torokból énekelhető, őszinte szövegeivel. A legtöbb zenekar kezdeti problémáival ellentétben a Republic több mint két évtized után, 2013 március 11-én érkezett karrierje legnehezebb időszakához. A zenész-dalszerző-énekes Bódi László Cipő hosszú betegségét követő halála egyszerre volt a Republic és egyben a hazai zenei élet tragédiája. Hihetetlen akaraterőt és szakmai alázatot tanúsítva az együttes átvészelte a legrosszabbat, frontemberük elvesztését és a hagyományok megtartása mellett máig aktívan folytatta a munkát. Az akkor már régóta a zenekarral dolgozó Halász Gábor lett a Republic gitárosa, Boros Csaba basszusgitáros pedig előre lépett a mikrofonhoz. Az új management minőségi szemléletváltása egy mai, professzionális produkciót állított színpadra. Friss albumaik továbbra is stabilan platina státuszt érnek el és az olyan új slágerek mint a Kimondom a neved, a Valódi, vagy a Ha igaz lenne tökéletesen harmonizálnak az örökzöldekkel, néha az új generáció képviselőivel is sikeres közös projekteket szülve, mint a New Level Empire, vagy a Bagossy Brothers Company. A Republic mára a magyar könnyűzene igazi veteránja. Nagy sikerű koncertjeik, dalaik üzenete a lehető legegyszerűbb úton igyekeznek eljutni a szívekhez. Amit csinálnak se nem pop, se nem rock, se nem népzene, de a lényeg, hogy Mindenkié – vagy ahogy Ők mondják, lakossági beat!
Zséda
Többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas magyar énekesnő. A magyar könnyűzenei élet egyik legsikeresebb női előadója. Több mint két tucat toplistás sláger, 4 platina és 4 aranylemez birtokosa, hét szólóalbumával pedig az ország legtöbb albumot megjelentető női szóló előadója. Több száz teltházas koncertet adott országos és nemzetközi szintéren egyaránt, többek között az Arénában, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vagy éppen a MÜPÁban is elvarázsolta közönségét. Az énekesnő a Cotton Club Singers alapító tagjaként vált ismertté. A pop dalok mellett hallhattuk már jazz-, blues-, soul- zenét, valamint sanzonokat énekelni, de repertoárjában klasszikus dalok, áriák is helyet kaptak. Koncertjét, zenei világát is ez a sokszínűség jellemzi. A Valahol egy férfi várral robbant be a köztudatba, melyet gyors egymásutánban követtek olyan emblematikus dalok, mint a Motel, vagy a Fekete rúzs, vagy épp a közelmúltban megjelent életigenlő diszkó himnusz, az Életben maradni. Albumokon, klipeken keresztül szövődnek a történetek, íródik a mese, melyeket Zséda mesél nekünk szerelmekről, életekről, vágyakról, kudarcokról, újrakezdésekről, reményről, boldogtalan boldogságról. Dalok sokasága, melyeket jól ismerünk, slágerek, melyeket együtt éneklünk vele, érzések, melyek olyan ismerősek… Ettől olyan sodró, magával ragadó egy Zséda koncert. Na meg a jól komponált látványtól, az átütő hangszerelésektől, a folyamatos frissességtől, ami mindig is sajátja volt a produkciónak.
Delhusa Gjon
Delhusa rövid ideig Markó Andrással, a Gemini együttes egykori tagjával játszott együtt, majd az NDK-ba került, ahol több évig dolgozott. Ugyanebben az évben megkapta a Magyar Rádió EMeRTon-díját, valamint Fortuna című dalával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyét. Dalszöveg és zeneíró,tönn külföldi és magyar énekes dalszerzője.
Zanzibar Zenekar
1999-es megalakulása óta meghatározó szereplője a hazai zenei színtérnek. Erős színpadi jelenlétük és dinamikus előadásmódjuk magával ragadja a közönséget, akik minden koncertjükön együtt éneklik a jól ismert dalokat. Zenéjükbena rock, a pop és a punk elemeit ötvözik, energikus dallamokkal és fülbemászó szövegekkel. Legismertebb dalaik a “Szólj már” és a “Nem vagyok tökéletes”, amik azóta is közkedvelt slágerek.
Oláh Gergő
Az X-faktor harmadik szériájának nyerteseként ismerhettük meg, ma már az ország egyik legjobb előadójaként tartják számon. Mai napig rendszeresen hallhatjuk dalait a rádiókban, illetve tv műsorokban láthatjuk az énekest.2015-ben és 2016-ban is egészen a döntőig jutott A Dal című műsorban, a Tükör előtt és a Győz a jó című dalaival. 2016-ban Szikra-díjjal ismerték el zenei tevékenységét. A KICSI ÓRIÁSOK gyerektehetségkutató egyik csapatkapitánya volt.2017-ben fordulatot vett az élete, megalapította ROMA SOUL néven futó zenekarát, amelyben az ősi autentikus cigányzenét ötvözik a mai, modern popzene világával. A zenekar első dala, a Fekete fehér után megjelent Nyitva a ház című szerzeményükkel bejutottak a 2017-es Eurovíziós dalválasztó élő showjába. Szintén ebben az évben a Nagy Duettben és a Sztárban Sztár televíziós műsorokban láthattuk.2018 áprilisában a SEVEN néven futó formációval adott egy nagyszabású koncertet a Papp László Budapest Sportarénában, ami óriási sikernek örvendett. Rajongói nagy örömére immáron negyedszer szerepel A Dal színpadán.A Dal 2019-ben Hozzád bújnék című dala jutott a legjobb 30 közé.
DOLLY ROLL Plussz
Magyarország rock and roll királynőjének új csapata: DOLLY ROLL PLUSSZ Dolly a magyar könnyűzenei élet egyik ikonikus, meghatározó alakja, szinte az egyetlen olyan előadó, aki zenekarával (Hungária) 100.000 FIZETŐ néző előtt koncertezett 1995-ben az ország legnagyobb stadionjában, ezt a bravúrt azóta sem tudta tűlszárnyalni senki. 40 éves színpadi múlt, 40 album, több száz slágerlistás dal, melynek nemcsak előadója, hanem szerzője is volt. Legendás zenekarai: Hungária, Dolly Roll... és a legenda folytatódik: A Dolly Plusssz a hazai poptörténetben lényeges szerepet betöltő Dolly Roll megszűnése után 2017-ben alakult, majd 2018-ban újra formálódott, ekkor csatlakozott az együtteshez, a Megasztárból már jól ismert Palcsó Tomi. Jelenlegi felállás: Dolly- Palcsó Tamás- Michelisz Norman- Doba Dániel- Schüszler Ferenc- Susovich Szilárd- Gere Orsolya- Vincze Fruzsina-Vígh Roland. Túl vannak már számos hazai és külföldi élő nagy koncertes fellépésen, 2019-ben az A38 hajón felléptek a Legendák akusztik sorozatában, a csapat tavaly ünnepelte 5. születésnapját.
Vastag Tamás
Vastag Tamás 2010-ben jelentkezett az első Magyarországon rendezett X-Faktor televíziós tehetségkutató műsorba, amelyben ötödik helyezést ért el. Azóta mind belföldön, mind a környező országokban számtalan koncert meghívásnak tesz eleget, saját zenekarával és különböző zenekari formációkkal lép fel. 2013-ban indult az Eurovíziós dalversenyen. Holnaptól című dalával a döntőben az első négy közé jutott. Fonogram díjas előadó. Nagysikerű színházi szerepei mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektet az élőzenekaros koncertekre. Fergeteges hangulatú rock koncertjeivel párhuzamosan nagy tetszésnek örvendenek a Sinatra estek is. Adventi időszakhoz közeledve előtérbe kerül a tematikus adventi fellépések sora is.
Veréb Tamás
MOST MEGÚJULT ADVENTI MŰSORRAL IS!Veréb Tamás Déryné-díjas színész, énekes, dalszerző, a 2016-os Sztárban sztár című televíziós showműsor nyertese, ezzel az év legsokoldalúbb előadója.A miskolci születésű énekes 2013-ban költözött Budapestre, ahol azóta is él és alkot.Hét éven keresztül volt a Budapesti Operettszínház társulatának tiszteletbeli tagja, ez idő alatt közel 20 musical főszerepet játszott el a kőszínházban és a legnagyobb hazai szabadtéri színpadokon Európában. 2018 decemberében döntött úgy, hogy szabadúszóként folytatja tovább színházi karrierjét és nagyobb hangsúlyt fektet szerzői és előadóművészi jelenlétére. Ezután találták meg eddigi legkedvesebb zenésszínházi szerepei, mint például Puskás Ferenc (Puskás, a musical) vagy Baradlay Jenő (Kőszívű, a Baradlay-legenda). A FINA világbajnokság hivatalos dalának énekese volt 2017-ben, ahol több ezer fős közönségével együtt énekelhette: "We are the water".Előadóművészként 2022-ben jelentetett meg először dalt új művésznevén, Tom Sparrow-ként.Legsikeresebb dalait kiemelt figyelemmel követik a rádiók és szerencsére zenei közönsége is, akik a koncerteken együtt énekelnek vele.
Nemazalány x Sofi
Halastyák Fanni és Ádám Szofia, azaz Nemazlány x Sofi, a magyar zenei szféra feltörekvő alakjai. 2021-ben az "Üres szívek" című dalukkal robbantak be a köztudatba és 2022 óta mára zenekaros formációban is járják az országot. A legnagyobb fesztiválokra és klubokba kapnak meghívásokat, valamint több TV műsorban is volt/van szerencséjük szerepelni.
Keresés szűrése
Szűrés

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere